Hagyományőrzés

NÉPI DISZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR

Az emberi kéz alkotásai, a kézimunkák nemcsak hasznosságukkal teszik szebbé életünket, hanem a színeik, a felhasznált technikák, az alapanyagok, a kompozíciók egysége révén érzelmileg is gazdagítják mind készítőiket, mind nézőiket, csodálóikat. A szépségnek olyan árnyalatai ismerhetők meg általa, amely más mint a képzőművészet, a zene vagy az irodalom, de ugyanúgy képes feloldani, megnemesíteni..

Ez az érzelem egyszerűbb, de mindenkiben megszülethet. Talán ezért éli reneszánszát a kézművesség, mert visszaad olyan hiányzó, már-már feledésbe merült érzéseket, amelyek a technika fejlődésével – az „egyszer használatos” tárgyak világában – kezdtek eltűnni. Ezeket a kézműves technikával készült használati tárgyakat azonban csak az tudja értékelni és kellően megbecsülni, aki ismeri a készítés módját és a jellegzetességeit. Aki pedig el tudja készíteni őket, arra új csodák várnak, az alkotás, az önkifejezés, a teljes kikapcsolódás felemelő érzése.

A hagyományápolás, a természetes anyagok szeretete nemcsak egy letűnt kor utáni nosztalgia, hanem annál sokkal több: életforma, hitvallás arról, hogy tudjuk hol vannak a gyökereink, tudjuk merre a holnap.

A SZAKKÖR MŰKÖDÉSÉRŐL, MUNKÁJÁRÓL

A zalabaksai Népi Diszítőművészeti Szakkör 1984-ben alakult és azóta folyamatosan működik. Foglalkozásainkat októbertől áprilisig tartjuk. A létszám 10-15 fő körül változik, a tagok életkora az általános iskolástól a nyugdíjas korig terjed. Az elmúlt két évtizedben 40 fő vett részt a szakkör munkájában, a jelenlegi tagok közül többen is vannak, akik az indulástól kezdve hűségesen kitartanak és varrják szebbnél szebb alkotásaikat.

Az évek során a magyar nyelvterület szinte valamennyi tájegységének hímzéseivel foglalkoztunk, a legkedveltebbek mégis mindvégig a zalai motívumok maradtak. Nagyon szeretjük a zalai fehérhímzést, a szögletes lyukak miatt különleges hetési vállkendőmintákat, a letenyei vőfélykendők hímeiből tervezett terítőmintákat. De a különleges csomóshímzést vagy a subrikálást éppúgy megemlíthetem, mint a borsókát, az azsúrozást vagy a pókozást, amelyeket mindenki nagy örömmel készített.

A zalabaksai Népi Diszítőművészeti szakkör igazi közösséggé alakult, ahová jó járni, kikapcsolódást, felüdülést jelent az itt eltöltött idő. A zalabaksai asszonyok több közös munkát is letettek már az asztalra. 1992-ben, a helyi összefogással épülő római katolikus templom felszentelésére egy zalai fehér lyukhímzéses garnitúrát készítettünk, a templom tíz éves évfordulójára pedig gyönyörű úrihímzéssel díszített terítőkkel leptük meg az egyházközséget.

A községben rendezett kiállításokon rendszeresen bemutatkozunk az elkészült munkákkal, de részt veszünk a megyei kiállításokon is. Volt alkalmunk az országos Élő Népmüvészet kiállításon is szerepelni a 2005-ös évben, melyet az Iparművészeti Múzeumban rendeztek meg.

Horváthné Császár Erzsébet szakkörvezető

KÉZMŰVESHÁZ

Bemutatótermünket a 2007-es évben nyitottuk meg a nagyközönség előtt, ahol a betérő vendégek nem csak gyönyörködhetnek a kiállított tárgyakban, hanem meg is vásárolhatják azokat, s ha tehetséget éreznek, ki is próbálhatják a faragás, a szövés, a kézműves mesterség megannyi szépséget ígérő technikáját. Vállaljuk egyedi tervezésű, és kivitelezésű, névre szóló művészi ajándéktárgyak elkészítését természetes anyagok felhasználásával (fa, csont, szarvasagancs, szaru, tojáshéj, textil, gyapjú).

Aki ellátogat hozzánk a zalabaksai Kézművesházba, felfedezheti azt a csodálatos világot, ahol a formák és színek kínálnak feltöltődést és pihenést mindannyiunknak. Amennyiben hosszabb időt szeretnének eltölteni környékünkön a festői szépségű zalai-, illetve őrségi táj, valamint ezek kulturális értékeinek megismerése céljából, szálláslehetőséggel is állunk rendelkezésükre vendégházunkban.

Kézművesházunk alkotói:

Horváth Ottó: Gyermekkorától kezdve nagy örömet jelentett számára, ha egy-egy játékot elkészíthetett. Középiskolásként ismerkedett meg a kovácsmûvességgel. A 80-as évek elejétõl fafaragással kezdett foglalkozni: bútorokat, használati tárgyakat, agancs alátéteket készített, majd 1992-tõl szarvasagancsból és csontból farag használati és dísztárgyakat. Késõbb kisplasztikák készítésébe kezdett, majd következett az újabb szerelem a tojáshéj megmunkálása, melyet faragással díszít. Az áttört rajzolatú mintázatok õsi, szimbolikus motívumokat, bibliai jeleneteket, címereket, életképeket örökítenek meg.

www.kezmuvesgaleria.hu

Horváthné Császár Erzsébet: Örök pedagógus, 30 éve foglalkozik tanítással, a népi hagyományok ápolásával, a kézmûves technikák megismerésével és megismertetésével. Világa elsõsorban a textíliákhoz kötõdik. Hímzései közül legkedvesebbek a zalai motívumokat felvonultató munkák. Nagyon szereti a fehér lyukhímzéseket. Munkálkodásában a hímzés mellett ismeri és gyakorolja a batikolást, nemezelést, a szövést és gyöngyfûzést. A tojásdíszítés sokféle technikáját alkalmazza, de a kedvence az azsúrozott, áttört, gazdag felület-megmunkálással készített mívestojás.

 www.kezmuvesgaleria.hu

KÓSA ANNUS BALLADÁJA

Kovácsoltvas kerítéssel körülvett kripta és egy csonka márványoszlop hívja fel a figyelmet Kósa Annus sírjára. A módos parasztlány és kedvese 1921. évi szerelmi tragédiájáról ballada is született.

A ballada azért érdekes, mert bizonyíthatóan külsõ hatások nélkül keletkezetett. Születésének körülményeit Vajda József népzenekutató tárta fel, miután 1952-ben Nován lejegyezte a tragikus eseményt verses formában megörökítõ történetet. A ballada a temetés után keletkezett, szájról szájra szállt, s időről-időre módosult, formálódott. Ez az oka, hogy több változata is fennmaradt.

Mi is történt valójában? A módos zalabaksai Kósa család felfogadta cselédnek a göntérházi Biró Pál parasztlegényt. Így találkozhatott az Kósa Annussal. A két fiatal hamar egymásba szeretett, s házasságkötésről álmodtak, amit kezdetben a szülők sem elleneztek. Ám időközben meghalt a lány öccse, Gyula, s a tetemes gazdag paraszti vagyonnak egyedüli örököse Kósa Annnus lett. Ezután a szülők már jobb módú, gazdagabb férjet szerettek volna egyetlen gyermeküknek. Ám a fiatalok szerelme nem csillapodott, és próbálták megtörni a lány szüleinek ellenállását. Sikertelenül. Ekkor úgy gondolták, hogy nem maradt számukra más választás, mint az öngyilkosság: Biró Pál előbb szerelmét, majd magát lőtte agyon. A szerelmeseket egymás mellé temették, majd késobb a lányt a szülők felszedették és öccse mellé helyeztették.

S most álljon itt a népballada egy részlete, ahogy azt Vajda József 1952-ben Nován lejegyezte: Zalabaksán, Kósa Ferenc házánál:

Kinek nëm volt több gyermëke lányánál,

Óvták is őt, még a széltől is, szëgényt,

Munka miatt fölfogadtak ëgy legényt...

...Ekkor a fegyvert Annusra fordítja,

Remegő kézzel a vasat mëghúzza,

Puska dörren, piroslik Annus vérë,

Az ártatlan lelke száll fël az égbe.

Ekkor a fegyvert magára fordítja,

Két lövéssel saját vérét kiontja.

Végső szava: Mëgyëk édes utánad,

Hisz a földön már én többet nëm látlak...

Szépen szól a zalabaksai harang,

Húzza aztat három gyönyörű galamb,

Azok húzzák a szomorú versëket,

Most temetik el a szerelmesëket.